9/27/2009

"Vajtónak fogalma sincs arról, hogyan épül fel egy ló versenyélete"

A vezetés és a lovas társadalom között régóta feszült a viszony. A lótulajdonosok kétségbe vonják Vajtó szakértelmét (pályáztatás nélkül nevezték ki), sőt jó szándékát is. Úgy vélik, azért került a lóversenyzés élére, hogy előkészítse a privatizációt, s ehhez Magyarországon az első lépések közé tartozik a vállalat legyengítése.

Vajtó szerint azonban csak szűk körnek érdeke a feszültség fenntartása. Másfél éve is azt hajtogatták, hogy bezár a lovi, hiába bizonygatta, hogy ez nem igaz. És tessék, még mindig él! Az idő tehát őt igazolta. Vita van arról is a lovasok és az igazgató között, hogy sok vagy kevés a versenynap és a futam, ez jelenti ugyanis a bevételt. A kimutatás szerint valóban lényegesen csökkent mindkettő: míg 2002-ben például 77 versenynapon 700 futamot rendeztek, 2007-ben, már Vajtó vezetése alatt, csak 70 napot, 2008-ban 53-at (577 futammal), az idén pedig már csak 49 versenynapot terveznek 500 futammal.

Teljes cikk az MNO-n:
http://mno.hu/portal/622461?searchtext=kincsem%20park

4 megjegyzés:

  1. Pécsi, kilóg a lóláb! Csak a saját jövőteket építitek, nem a loviét!
    Krax

    VálaszTörlés
  2. A Vajtó szigorú főnök, de legalább tényleg meg akarja menteni az ügetőt és a lovit.

    VálaszTörlés
  3. Olyan szigorú, hogy amikor kitilt valakit általában két hét múlva visszavonja. Valaki rátelefonál és egyből tele lesz a gatya.

    VálaszTörlés
  4. 2007: 73 versenynap, 2008: 53 versenynap, 2009: 48 versenynap, 2010: 35!!!!!!!!! versenynap. Ugyanannyi állami támogatás mellett!!! Tolvajtó! Miért nem mész már a kommunista, féreg, csúszó-mászó, simulékony fajtáddal vissza, oda ahonnan jöttél????

    VálaszTörlés