9/27/2009

az április 19-ei versenynap is közel 20 millió forintos ráfizetéssel zárult

„Jellemző” – kommentálták ügetős- és galoppberkekben, hogy még az április 19-ei versenynap is közel 20 millió forintos ráfizetéssel zárult, holott a magyar csodatelivér, Overdose utolsó hazai futása 25 ezer érdeklődőt csalt ki a fővárosi Kincsem Parkba, ahol az annalesek szerint az 1926-os Királydíjon voltak utoljára ennyien.

A rendszerváltáskor beszerzett, azóta sem korszerűsített számítógépes fogadási rendszer ugyanis összeomlott, a százmilliós rekordot ígérő fogadási forgalom elmaradt, a rendezés és a versenydíjak költségei pedig tovább növelték az állami vagyonnal sáfárkodó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) tulajdonában lévő Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. összesen 1 milliárd forint körülire tervezett idei veszteségét.

„Egyáltalán nem kapunk pénzt az informatikai rendszerünk fejlesztésére, eddig azért, mert a privatizáció volt a cél. Pedig csak a fogadási forgalom növelésével képzelhető el a gazdaságos működés” – állítja Vajtó Lajos, aki egy személyben ügyvezető igazgatója az összesen 62 főt foglalkozató két lovis cégnek. A fogadásszervezés a nyugati példáktól eltérően zömmel a pályán zajlik, azonkívül az alig tucatnyi eldugott városi irodában és vendéglátóhelyen. Ezek 1 milliárd forintos, az utóbbi években folyamatosan csökkenő forgalma azonban nem fedezi a versenyrendezés költségeit, holott az 1200 ügető- és galoppló magánkézben van, a zsokékat, a hajtókat és a lovászokat a tulajdonosok fizetik, s ők állják a nevezési díjakat és a versenyeztetés egyéb költségeit is.

„Az ügető kész ráfizetés, egy ló versenyeztetése, tartása évi 1 millió forintba kerül. Miközben ha mindent megnyerne, akkor is évenként legfeljebb 300 ezret hozhatunk el versenydíjként, így csak a megszállottak vagy a pénzmosók próbálkoznak” – háborgott a HVG-nek a belviszályok miatt névtelenséget kérő egyik „ügetős”. A galoppon némileg magasabbak a futtatók által elnyerhető összegek – a két szakágban jelenleg összesen 450 milliós a díjkeret –, ám kevés Mikóczy Zoltánhoz hasonló tulajdonos akad, akinek lovai bőven visszakeresik tartásuk költségeit (lásd Portré rovatunkat a 82. oldalon).

Az istállók környékén felröppenő – névvel nem vállalt – vélekedések szerint a hanyag beruházások is növelik a veszteségeket. Például az Albertirsai úti pályát a Pillangó utcai metrómegállóval összekötő, több tízmilliós tételként már tavaly is elszámolt gyalogosalagút, amelyen két éve dolgoznak, jelenleg mégis csak egy munkagödör látszik belőle. Felpanaszolják a lovisták a tavaly közel 10 millióból épített pálya menti, idén tavaszra felgazosodott, kandelábercsonkokkal szegélyezett járdát is.

„Az összesen 70 millióba kerülő alagút várhatóan a nyárra elkészül, a járdát pedig garanciában és ingyen helyreállítják” – mondta erre a HVG-nek a lovis cégek szakmai társigazgatói posztját szerződéses megbízással betöltő Farkas Ferenc, aki nem mellesleg a futtatókat tömörítő Magyar Lovaregylet elnöke. Az MNV-szóvivő Száraz Gábor cáfolta azt a híresztelést is, miszerint a társdirektorok a folyamatos deficit ellenére busás prémiumokat vesznek fel. A hetedik éve regnáló Farkas, mivel nem alkalmazott, nem is kaphat jutalmat – így Száraz –, Vajtó pedig utoljára a sikeresen teljesített, csökkenő veszteséget eredményező 2007-es üzleti terv okán vehetett fel 3,5 millió forintot, éves bruttó alapbérének 64 százalékát.

Cikk a HVG-ben:
http://hvg.hu/hvgfriss/2009.18/200918_uJABB_LoVERSENYMENTo_TERV_Setagalopp.aspx

4 megjegyzés:

  1. Külföldön az állam egy peták versenydíjat sem fizet, nemhogy 500 milliárd forintot.

    VálaszTörlés
  2. 29 éve járok ki a lovira, még a Kerepesi úton kezdtem, köszönöm, hogy részese lehettem annak a csodás napnak, melyen Overdose futott. Ha fizetni kellett volna érte, nem biztos, hogy láttam volna.

    VálaszTörlés
  3. Csak a V.I.P. buzik zabáltatása került 4!!!! millió Ft-ba. Ők legközelebb szilveszterkor jönnek újra csak zabálni!!!

    VálaszTörlés
  4. Te is ott zabáltál, láttunk...m azt is, amintzsebre teszed a felvágottakat! Szégyelld magad!

    VálaszTörlés